2013. augusztus 4., vasárnap

3.fejezet - Nyertesek és vesztesek


G


ondolataimba merülve feküdtem a kanapén. A plafonon játszó sötét árnyékokat nézegettem, ahogy a fehér, de inkább vajszínű felület egyre sötétebbé válik. Kinyújtottam a kezeimet, hogy elérjem, de hiába.
Olyan közel volt hozzám, mégis távol. Mint az, az álomkép, amit ma éjjel láttam. Különös, megint ugyan az a nagyon rég óta visszatérő alak: egy fiatal szőke hajú nő jelent meg előttem. Ezúttal egy fehér ruha volt rajta, ami majdnem egybe olvadt világos bőrével, és hajával. Úgy festett, mint akit még sosem ért nap és nem is kívánná.
Emlékszem, már ez előtt is láttam őt. Láttam derekáig érő világos szőke haját, vékony derekának a vonalát, és kecses, finom mozdulatait. Láttam őt, de az arcát még sosem. A mai napig. Világos kékes szürke szemei voltak és kedves, barátságos mosolya. Pont olyan, mint amilyennek képzeltem. A bőre ezüstösen csillogott, de arca elég halovány volt.  
Beszélt hozzám, az ajkai mozogtak, láttam, de egy hangot nem hallottam. Percekig azt hittem ez a valóság, hogy ismerem őt már régebbről és találkoztunk megint. Éreztem a parfümjének illatát, a mosolyának szívmelengető érzését, hogy vigyáz rám. Igaznak tűnt mind, amit láttam, és tapasztaltam, de messzebbre távozott. Fehér, földig érő ruhája oldalra libbent és a sziluettje ezüst fénnyel világított, akár csak a bőre.
Mintha ő egy angyal lenne…, az én védő angyalom. 
Sosem ismertem az anyámat. Egy képem sincs róla, így kénytelen voltam mindig ezzel az alakkal azonosítani őt. Pont ezek miatt az érzések miatt. Állítólag nagyon hasonlított rám, és ezért ha csak nem az én egy idősebbik változatommal találkozom álmomban, akkor biztosan ő lehet az. Ilyen lehetett, amíg még élt.
Felültem és jó mélyre süllyesztettem ezeket a gondolatokat a fejemben. Csak elszomorodtam tőle, és most kicsit sem erre volt szükségem.
Zayn azt mondta, délutánra tervez valamit, nem láthatja, hogy tizennyolc év után ez még mindig egy beforratlan seb. Nem akarom, hogy tudja.
A nappaliból felsétáltam a szobámba és egy futólagos pillantást vetettem az ablakon kívüli világra. Éppen ment le a nap. Azt már ugyan nem láttam, csak a rózsaszín égboltot narancssárga csíkokkal szegve.
Valahogy nálunk a program mindig ilyen korra esett. Zayn szerette, ha az éjszakába történnek a dolgok, hiszen az éjjel számára – nagyjából, mint ő maga - megnyugtató volt és veszedelmes. Imádott ilyenkor az utakon száguldozni, de akár gyalog is szívesen ment, bármit tett, ha azt éjjel tehette nem volt ellenére.
Nem igazán mondott semmi konkrétumot, mit tervez, csak annyit durmolt a telefonba, hogy legyek olyan csinos, mint szoktam, de ne vegyek fel semmit. Ebből csak egy valamire tudok gondolni, de… most valami másra számítok mégis.
Egész nap nem mentem sehova, így volt némi kivetni való a kinézetemen. Nem volt rajtam semmi smink, a hajam egy lófarokban állt a fejem tetején, és szemüveget viseltem. A ruhám pedig... a ruhámról inkább ne is beszéljünk.
Sürget az idő! Az a helyzet, hogy Zayn általában pont napnyugtakor szokott be állítani, és most napnyugta van. Nekem pedig alig maradt időm.
Egy sima toppot és nadrágot vettem fel. Csak nem gondolta komolyan, hogy egy szál semmiben várjam… Vagy igen?
Félre tettem a szemüvegem és elbotorkáltam a fürdőbe. Már kiskorom óta rossz a szemem. Nagyon, rossz. Csak azért tudok a fürdőszobába menni nélküle, mert tudom, merre van.  Pár éve még ezt a vastag fekete keretes szemüveget hortam, de mostanra már kényelmesebb a kontaktlencse, és egyébként Zaynnek is jobban tetszik…
Villám gyorsan elkészültem és fel sem tűnt, de percekkel később Zayn már az ajtóban állt. Volt kulcsa, de nem szeretett csak úgy besétálni, csak miután kiszóltam neki az ablakból azután jött fel hozzám. Az ajtóm nyitva volt, így kényelmesen, beljebbjött. Halvány, mályvaszínű ajkait mosolyra húzta, és hagyta, hogy szem sarkában megjelenjenek az apró kis ráncok. Álla vonalát erősen ki emelte a borostája, és még dobott egyet a kinézetén.
Egy fehér ing volt rajta és nyakkendő. A kezében pedig egy vörös dzseki – amin egy „M” betű volt a mellkasánál - és egy tenyere nagyságú doboz. Ledobta ezeket az ágyamra és átfogva a derekam ölelt magához. Széles vállaira tettem a kezemet és hüvelykujjammal végig simítottam a nyakát.
-          Azt kértem ne vegyél fel semmit. – suttogta a fülembe mély rekedtes hangon. Éreztem hogy mosolyog, mikor forró leheletétől össze rezzentem. Egy kicsit távolabb húzódtam, ő pedig végig nézett rajtam. – De legalább a másik kérésem teljesítetted.
-          Igyekeztem. – húztam a pólómat a csípőmre, miután Zayn keze egy kicsit feljebb segítette a kelleténél.
-          Na, kíváncsi vagy mit fogunk csinálni? – szeme felcsillant, hogy bólogattam. – Nem tudsz pókerezni, igaz?
-          Igaz.
-          Hát most megtanulsz. Nyerünk egy csomó pénzt bébi. A te szűz, - és az én nyerőkezemmel és mázlimmal mindenkit lealázunk. – részletezte teljes átéléssel. Már tavaly óta erre fájt a foga, hogy mint egy óment magával vihessen, de akkor még nem volt meg hozzá a korom, így most semmi kifogásom nem lehet ellene. És nem is keresek, hiszen ez idő alatt is vele lehetek. Igaz, a tömény alkohol és dohány füst annyira nem a kedvencem, de azt hiszem, képes leszek megbirkózni velük.
-          Ez jól hangzik. – mosolyogtam rá, mire szájon csókolt.
-          És ennek örömére vettem neked egy ruhát. – tolt távolabb és a szemöldökét emelgetve az ágyamhoz lépett, azt a kis dobozt a kezembe adta és leemelve a tetejét. Óvatosan megfogtam a fekete anyagot és kivettem a dobozból. Az egész fekete volt, semmi exrával, de Zayn nagyon jól tudta, így fog ez tetszeni nekem.
-          Ó, Zayn! Köszönöm! – egy pillanatra nyaka köré fontam a karjaimat, a következőben pedig a tükör elé mentem és magam elé fogtam a ruhát. Ide-oda húzogattam, felmérve a méreteit. Szűknek tűnt így első meglátásra, de ettől függetlenül imádtam.
-          Mikor megláttam ezt a ruhát, tudtam egy bűn lenne, ha valaki más viselné. Úgyhogy vedd csak fel! – mosolygott Zayn mögülem.
-          Várj itt! – mutattam rá, és a fürdő felé indultam. Alaposan becsuktam az ajtót, nem akartam pár kelletlen szempárt. Voltaképp csak egy volt, aki nem is annyira kelletlen, de mégsem szerettem volna megpillantani őt az ajtóban. Lehúztam magamról a felesleges textilt és összehajtva a mosdókagyló szélére tettem. Ismét kezeim közé vettem a ruhát. Kerestem a cipzárt, de nem volt. Egyszerűen csak bele kellett bújni, ami nem is volt olyan bonyolult, mint elsőnek látszott. A karjaim és a fejem is megtalálták elsőre a maguk helyét. Nem időztem ott sokat azzal, hogy megnézzem magam alaposabban, és eldöntsem, hogy nézek ki. Azonnal ki mentem Zaynhez, az ő véleménye jobban érdekel, mint a sajátom. Bár egy kicsit féltem tőle. Ez a szerelés túlságosan is ki emelte az „alakom”. Egy kicsit mondjuk… kételkedem van-e egyáltalán.
Nagyon sóhajtottam mielőtt kiléptem hozzá.
Zayn szemei kikerekedtek és ajkain csak egy halk „aszta” jutott keresztül. Tekintete végig gördült egész testemen, és lassan elvigyorodott. Kezével megkereste maga mellett a talajt és feltolta magát ülő helyzetbe. Barna szemeiből és oldalra elhúzott mosolyából pontosan tudtam min jár az esze. Vagy, hogy éppen mire készül. – Ezt bóknak veszem. – mosolyogtam rá és egy kicsit lejjebb húztam a ruhát, hogy az alja leérjen a combom közepéig. – Mehetünk?
-          Azt gondoltam, előtte... – Zayn lassan feltápászkodott és elém sétált. Lábával a parkettán kőrözött, és fel-felpillantott a szemembe. –, hogy előtte…
-          Utána. – szegeztem mellkasára a mutató ujjam.
Sóhaj, sóhaj.
Bár ő utálta a kompromisszumokat, kénytelen volt bele menni. Ha csak nem akarja saját kezűleg intézni a dolgait. Már pedig nem akarta.
Az ajtó előtt parkoló motorjához mentünk. Azt gondoltam, most végre majd autóval jön, de sokkal inkább ragaszkodott a jó öreg motorhoz. A Harley-e mindig első volt számára, és ezt elfogadtam. Nem azt mondom, hogy jobban szereti a motorját, mint engem, vagy bármi mást, de ez volt az egyetlen dolog, ami teljesen megnyugtatta. Bármi történt vele, csak felpattant rá, ment pár kört és újult erővel, mosolyogva tért vissza. Mindig működött.
Zayn felült a motorjára, én pedig megpróbáltam utánozni. Csakhogy… rajta nem tűsarok volt, mint rajtam és a ruhája sem volt nevetségesen rövid. Ahogy felküzdöttem magam Zayn háta mögé, felcsúszott a combom tetejére a ruhám. Esetlenül vergődtem, és próbáltam rendbe tenni, de a barátom kaján vigyorgása és nézése nem segített rajtam. Maga mögé nyúlt, és csupasz lábamat végig simított hosszú ujjaival. Megremegtem. Nem voltam ehhez hozzá szokva, és talán sosem leszek. Zayn halkan nevetett.
-          Édes vagy. – suttogta a hangjában ugyan azzal a vigyorral, amit előbb arcára vett. Tenyeremmel dörömbölni kezdtem a hátán, mire visszavonulót fújt. Visszavette a kezeit, én pedig követtem. Összekulcsoltam hasán az ujjaimat, és hozzá simultam hátához.
Elindultunk.
Lehunytam a szemem és élveztem Zayn meleg testét a hideg szélben. A motor jobbra-balra dőlt a kanyarokban, néha megállt, néha felgyorsított. Nem tudtam hova megyünk, de nem akartam kinyitni a szemem, hogy megnézzem. Nem akartam tudomást venni a külvilágról. Talán még Zaynről sem… Fájt, hogy előbb gondol arra, hogy lefektessen, mint arra, hogy apámmal mi a helyet, vagy ha ez tényleg sok lenne, annyit szerintem megérdemeltem volna, hogy azt megkérdezze, én hogy vagyok… Nem igaz?
Nem haragudtam rá, de nem esett jól.
Hirtelen ismét megálltunk. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megérkezünk, bár tudtam, hogy Zaynnek a sebesség korlátozás nem jelent semmit. A motorban lévő lóerők pedig még inkább csak arra késztették, hogy magasról tegyen rá.
Zayn kitámasztotta a motorját, és leszállt majd derekamnál fogva lesegített engem is. Gyorsan megigazítottam a ruhámat majd körül néztem. Valahol London szívében lehettünk, nekem mégis teljesen új volt ez a könyék.
Egy fekete ajtóra pillantottam. Arra, amelyikre ő is egy másodperce.
Mindenféle neon villogott felette, mellette, csak az ajtó volt csupasz, fekete. Arra gondoltam: ez biztos egy hivatalos kaszinó. És örültem, hogy nem hozott Zayn a fekete köreibe játszani.
Kinyitotta előttem az ajtót én pedig beljebb mentem. Ez az első alkalom, hogy beteszem egy ilyen helyre a lábam.
Mindenhol villogó gépek elborult tekintetek, cigaretta füst. Sokaknak ez lehet az élete, az ilyen környezet. El tudom képzelni milyen adrenalin löket lehet valakinek, már az is ha meghallja ezeket a zajokat, látja az erősen égő neonokat és érzi ezt a szagot…! A pénz és a szivar, a győzelem szagát.
Érdekes volt ez a hely. Vörös szőnyegek, hatalmas csillárok. Hirtelen Vegasban érzetem magam.
Zayn pillanatokkal később átkarolta a derekam, és vezetett, előre a gépek mögé, ahol a hatalmas póker, és a rulett asztalok álltak. Alaposan körül nézett, és kereste a megfelelő áldozatokat.
Kiszemelt magának egy társaságot. Öten ültek az asztalnál. Pár idősebb férfi és kettő olyan húsz év körüli. Az egyiket ráadásul még ismertük is. Valószínűleg ezért ezt az asztalt választotta. A fiú ugyan az a szőke srác volt, aki tegnap annyira… annyira gátlástalan volt. Csak azt tudom elképzelni, hogy ők valamiféle megállapodást kötöttek. Szövetkeztek a gyanútlan áldozatok ellen, hogy kizsebeljék őket.
-          Jó estét, urak! Csatlakozhatok önökhöz? – Zayn egy üres szék támlájára támaszkodott. Az összes pasi felé nézett. A szőke még el is vigyorodott. A legvállasabb, szájában félig lógó fogpiszkálóval intett neki, Zayn pedig elfoglalta az egyetlen szabad helyet. Mögötte álltam és a vállába kapaszkodtam. Láttam már filmekben, a szemérmetlenül kihívó rövid ruhás, tűsarkúban tipegő libák, így szokták. ...És most én ennek a szerepét kaptam.
-          És a királylány? – pillantott rám az egyik öregebb. Éppen a szivarját rágta, és a földre köpte a végét. Undorító.
-          Velem van. – jelentette ki Zayn és a jobb térdére pördített. Olyan arcot próbáltam vágni, mint aki számított rá. Nem akartam, hogy ez legyen nekik a szórakozásuk, ahogy azt sem, hogy egy olyan ’kívül minden belül semmi’ lánynak gondoljanak. Az, hogy a hajam szőke és csinosabb ruhát is felveszek, nem azt jelenti, hogy teljesen reménytelen vagyok. Sőt, lehet, ha megnézem, hogy is játsszák ezt a bizonyos öt lapos pókert, jobb leszek mint ők. Csak nem lehet nehezebb, mint a kettő lapos.
-          Oké, engem nem zavar! Csak maradjon csöndben és mosolyogjon szépen. – összeráncoltam a homlokom. És mosolyogjak szépen?! Lett volna pár szavam hozzá, de inkább lenyeltem.
-          Kezdhetjük? – kérdezte a szőke és észrevétlenül megemelte aprót a szemöldökét.. Zaynre néztem. Az arcán semmi féle érzelem nem volt jelen. Gondolom ez az a híres póker arc. Nekem viszont nem ment olyan jól. Nem, egyáltalán nem ment.
Zayn az első három meneten vesztett. Együtt érzően simogattam a vállát, és mintha észre sem vette volna. Vagy csak mintha természetes lenne. Nem bántam, be betudtam annak, hogy koncentrál, hogy végre nyerhessen.
Nem látszott valami boldognak… de mérgesnek sem. Nem tudtam mire gondol, mit lát vagy mire készül, de ők sem. Ez egy trükk lenne, vagy ma tényleg nincs formában? Az arcáról semmi sem volt leolvasható és ez bosszantott. A negyedik kör következett. Most vagy soha alapon Zayn az összes zsetonját feltette. Tudtam, most nyerni fog, és így is lett. Meg háromszorozta a nyereményt, majd újra feltette mind. Pénz cserélt gazdát és ismét ő vitt mindent. Az elején csak mázlinak látszott, de pár kör után rá jöttek, hogy ez a srác keményen játszik. Egyre lazábban vette, de az arca még mindig nem mutatott semmi érzelmet. Tőlem kérdezte, szerintem mennyit kéne tenni, engedte, hogy „beszálljak”. Sokra ugyan nem ment velem, de legalább éreztette velem, hogy szükség van rám. Még akkor is ha nem így volt.
Zayn a kezembe adta a lapokat, míg egy cigarettára gyújtott. Vöröslött vége, ahogy bele szívott, és hamu gyűlt rajta. Képes lennék ezt órákig is elnézni. Ahogy a lángokat is, mikor egymást emésztik. Annyira gyönyörűek. Valahogy mindig is úgy érzetem, hogy valami közöm van hozzá. A tűzhöz, a lángokhoz. Kisebb koromban el is hittem, hogy képes vagyok irányítani.
Éreztem, ahogy a kezemben lévő lapok forrósodnak. Úgy gondoltam ez jelenthet valamit, ezért megkockáztattam egy emelést. Hátra pillantottam, barátomra, aki megrándította a vállát.
-          Ez a te játszmád baba. - mutató és hüvelykujja közé vette a cigiét és egy utolsót szívott belőle. Elnyomta a csikket és megnézte a kártyáim.
Felhúzott szemöldökkel bólintott egyet és megszorította a combom. A két öreg róka összenézett, és Zayn gesztusára rögtön be is dobták a lapjaikat. Őszintén; szörnyű lapok voltak a kezemben, de én ezt „nem tudhattam, hiszen csak egy lány vagyok”. Zayn tudta, ő viszont csak szerette megvezetni az embereket. Főleg ilyenkor. És ez most pont jól jött. Még emeltem a téten, és nyugodt tekintettel néztem körül a többieken. A szőke rám kacsintott, a többi pedig nagyon igyekezte kivenni tekintetemből a lapjaim értékét. Hirtelen ismét ketten távoztak. Egy pedig az asztaltól is. Egyedül ő maradt játékban. Az ijesztő tekintetű, gátlástalan szőke srác. Most jött az a pillanat, hogy kiterítettük a lapjaink.
-          Full. – jelentette ki és ujját végig vitte a kártyái felett. Természetesen neki jobbak voltak a lapjai. Ő nyert. Így nagyjából a zsetonok felét vesztettük. Zayn arcán most játszott először érzelem, azóta, hogy bejöttünk: mérges volt. De nem rám.  A srácot nézte gyilkos tekintettel, mire az csak elvigyorodott. Elcsigázódva fordultam felé. Bocsánatot akartam kérni, de Zayn lefoglalta ajkaimat. Óvatosan, lassan, feltűnést kerülve csókolt meg. Nem akarta hallani a bocsánatomat. Akiét pedig hallani akarta, az nem mondott semmit. Csak némán ujjait ropogtatva figyelte, ahogy Zayn ajkai – megnyugtatóan, lassan és romantikusan – összeforr az enyéimmel.
                                                                     _______________

Teltek az órák, és már három asztalt teljesen kizsebeltünk. Én figyelem elterelésként működtem. Zayn és a másik pasi voltak a játékosok. Egyre jobban kezdtek ők is és én is kezdtem bele jönni, de úgy gondoltuk, elég lesz ennyi mára, még mielőtt valaki rá jön a turpisságra, hogy hogyan szereztünk ennyi zsetont.
Igen, egyértelműen nem tiszta játékkel. Nem is tudom a póker egyáltalán tiszta játék-e.
Szégyelltem magam, de azt hiszem, rá jöttem miért szereti Zayn ennyire a veszélyt. Határozottam jó érzés.
Beváltottuk a pénzt, amit Zayn azonnal zsebre is vágott. Rengeteg volt, és nem akarta, hogy bárkinek is szemet szúrjon… Nem akarta, de nem ő dönthette el, hogy így is lesz. Mert nem így lett. Két alak napszemüvegben és öltönyben, tisztes távol figyelték minden mozdulatunk. Nekem nem voltak gyanúsak, mint két sima test, vagy biztonsági őr. Semmi különös. De Zayn ezt nem így látta. A vörös dzsekiét a vállamra terítette, benne a pénzzel, és az orromra kötötte, hogy figyeljek oda rá, míg ő beszélget egy kicsit velük. Imádkoztam, nehogy jelenetet rendezzen, de hiába. Nagyon jól tudtam, hogy ha rajta múlik…
Innen a távolból, egyedül, figyeltem őket, és készen voltam leállítani a barátomat, ha valami hülyeségre készülne.
A kis csapatunk, ugyanis pillanatok alatt háromfelé oszlott. A szőke srácot már valamikor útközben elhagytuk, így egyedül álldogáltam az előtérben egy vörös szőnyegen. Egészen egyedül, amíg egy izmosabb tetovált pasi meg nem tisztelt a jelenlétével. Előbb még csak a távolból nézett. Pontosabban a lábaimat. Ameddig engedte az a rövid ruha, addig. És míg ide nem jött. Megigazította bőrdzsekiét és a sötétbarna haját, majd mellém támaszkodott az üres pultnak. Nem tűnt egy olyan hivatásos köcsögnek, de nekem már az nem szimpatikus benne, hogy látta Zaynt. Látta, és azért csak ide jön hozzám.
-          Szia! – nem néztem rá, csak egy halk „helló-t” suttogtam. – Zack vagyok! – továbbra is próbálta megszerezni a figyelmem, pedig igazán feltűnhetne neki, hogy nem érdekel. – Te pedig….?
-          Blue.
-          Oh. Jól nézel ki Bule. Tudod, arra gondoltam… feljöhetnél…
-          Nem. - vágtam rá egyszerűen, és még mindig nem néztem rá. Kicsit felháborítónak tartom az ilyen dolgokat, de nyeltem egy nagyot és inkább nem törődtem vele. Azt gondoltam, mostanra talán tényleg elment, hiszen csend lett, de nem így volt. Oldalra pillantottam, és mintha ezzel felbátorítottam volna, a kezét, amelyik szabad volt, át vetette a máik oldalamra és körbe fogott. Nem ért hozzám ugyan, de mégis sok volt, amit csinált. Oda húzódott hozzám, a teste az enyémhez préselődött, a keze felszökött a combomon.
-          Zayn Malik nem tud annyit adni neked, mint én… - súgta a fülembe. Alsó ajkával megérintette a fülcimpám, és éreztem, hogy elvigyorodik. Kezeimet magam elé tartottam és megpróbáltam távol tartani magamtól, de teljesen reménytelennek bizonyult, mikor megéreztem széttárt ujjait a ruhám alá csúszni.
Itt lett ez több, a soknál. Megragadtam csuklóját és elrántottam a ruhámtól. A következő pedig az lett volna, hogy eltűnök a környezetéből. Megpróbáltam, de feszülő izmai nem hagyták. Én gyenge voltam hozzá képest… De Zayn nem.
-          Mi a pokol?! – A fiú feje elrebbent tőlem, de a kezével még mindig tartott. Zayn az öklét dörzsölte, és kész volt megszabadítani Zacktől.
-          Malik! Öreg! – kínjában eleresztett és mosolyogva barátom felé indult. Mintha mi sem történt volna úgy vigyorgott a képébe. Ám Zaynnek nem volt ilyen jó kedve. Tenyerébe szorította Zack nyakát, a lendület pedig a pultnak csapta. Ekkor ökle már felé tartott, és nyomot hagyott az arcán. A fiú meg sem próbálta védeni magát. Mintha Zayn haragja, és ütései elkerülhetetlenek lennének. Kezét remegve orrához emelte és reszketve pillantott le véres tenyerére. Arcom elé kaptam a kezemet és szörnyülködve néztem, ahogy barátom a fiú fejét a pulthoz csapja. Mellette nőttem fel, igen, de sosem engedte, hogy ilyen dolgokba keveredjek, vagy lássam. Pontosan tudtam, hogy Zayn bárhova megy, szinte mindig összeverekedik valakivel. Ezerszer és egy alkalommal kellett nekem jegelnem a monokliját, de sosem hagyta volna, hogy ezt lássam. Nem voltam egy idegen srác véres arcának látványára felkészülve.
El akartam tűnni innen.
Egyre nagyobb lett itt a tömeg. Volt aki a verekedéshez csatlakozott, volt aki csak nézni jött. És voltam én, aki egyiket sem akarta.
Nem szerettem volna Zaynt itt hagyni, de nem bírtam tovább nézni, ahogy a földön vergődő fiúból a lelket is kiveri véres ökleivel. Az ajtó felé rohantam, mikor bele ütköztem valamibe.
Féle pillantottam fel, és akkor megláttam a kétöltönyös pasit. Az alacsonyabbik elkapta a karom, míg a magasabbik közvetlen elém állt.
-          Cheyenne Blue? – kérdezte én pedig óvatosan bólintottam. Összenéztek, pont, mikor Zayn is felpillantott rám.
-          Jöjjön velünk! – mondta a mellettem álló és egy jelöletlen ajtó felé húzott. Az egyik előre ment a másik szorosan fogott. Nem voltam tisztába azzal mi folyik körülöttem. Az emberek gyűltek, egyre kevesebb volt a tér és a levegő. Ez a két férfi el akar vinni valahova, a barátom most vert szét egy idegent és… és fogalmam sincs mit kéne most tennem, Azt sem tudom, helyes-e hogy követem ezeket az embereket. Csak azt tudtam, hogy Zayn hangja ütötte meg a fülem:
-          Spencer! Most azonnal vidd ki innen Blue-t! – láttam ahogy megdagadnak az erek a nyakán, de nem sokáig tudtam ezzel foglalkozni. Egy ököl haladt el az arcom mellett és földre terítette az engem fogó öltönyöst. Magam elé kaptam a kezeimet, hiszen nagyon megrettentem, de mikor megláttam, hogy ő lehet „Spencer” egy kicsit megnyugodtam. Megragadott és maga után vonszolt az embereken keresztül. Vissza-visszapillantottam, hátha meglátom Zaynt de mögöttünk záródott a fal. Kivágta előttünk az ajtót és ekkor végre kiértünk a tiszta levegőre. A csillagos ég alá, a szabadba. Azt gondoltam végre fellélegezhetek, de nem így lett.
-          Tudsz követni? – kérdezte Spencer hátra sandítva. Nem szólaltam meg, csak lihegve bólintottam, de számára ez nem volt elég meggyőző. Felkapott karjaiba és az utca túl oldalába vitt. Hirtelen elfordult, majd letett, egy üres, sötét zsákutcában. Sehol nem volt senki ebben az útrészben. Az autók is alig jártak erre felé. Kissé elhagyatott hely volt. Kissé nagyon.
-          Kösz, hogy kihoztál. – néztem fel világoskék szemébe, mire elmosolyodott és félre tűrte szőke haját.
-          Kis híján ez a dolgom.
-          Hogy kiments egy kaszinóból, amikor a pasim tömegverekedést indít? – megpróbálkoztam egy kicsit oldani a feszültséget, bár nála igazán nem volt szükség rá. Eleve nem látszott rajta, hogy akár egy kicsit is feszült lenne. Pont ellenkezőleg.
-          Hogy vigyázzak rád! – nevetett halkan és magához vont egy ölelésre.
Mi folyik itt?
Spencer, ő, aki megalázott tegnap, aki ma megvert pókerben, akivel mindenkit kizsebeltünk, és aki megmentett. Hogy történt mindez, és ki ő egyáltalán? Ismerem valahonnan? Nem rémlik. De… neki tudnia kéne én ki vagyok, különben… Miért mondta volna, hogy az a dolga, hogy vigyázzon rám? Ki lehet ő, aki úgy ölelt mintha féltene, és mintha nem akarná, hogy tudomást vegyek a körülöttünk lévő világról? Hogy ki verje a fejemből a pasi véres arcát, vagy a mellettem suhanó öklöt.
-          Jaj, Blue! Nem így kellett volna ennek történnie. Zayn veszélyes… Nem hozzád való. – suttogta a hajamba. Mintha bármit is tudna rólam… vagy Zaynről. Nem hozzám való?! Akkor ki való hozzám?
-          Zayn nem, ő… nem veszélyes. Vigyáz rám.
-          Annyira, hogy ha nem vagyok itt, téged elrabolnak. – csóválta a fejét. Úgy beszélt, mintha ezer éve barátok lennénk. És mintha mindent tudna…! Még egyszer és utoljára: Ki ez a pasi?!
-          Ki? És miért? Miért pont engem? Velem igazán nem sokat tudnának kezdeni…
-          Dehogynem tudnának. Blue, te… te ezt úgysem érted. Nem kell, hogy értsd. - egy kicsit hátrébb tolt, és aggodalmasan nézett le rám. Összezavart. Az egyik pillanatban bunkó, a másik pillanatban megvéd, most meg okoskodik… Mit akar, kinek lássam? – Szeretnéd, ha visszamennék Zaynhez? – felsóhajtott és zsebre tette egyik kezét.
-          Meg tennéd? – Spencer megveregette a vállam, és a hajamba túrta ujjait.
-          Persze csillag! – cs-csillag? Spencer elindult, én ott maradtam ezzel a végszóval. Csillag. Nem titkolom, Ő jutott eszembe. A ház falának támaszkodtam, és az égre pillantottam. Azonnal a szemeit láttam magam előtt s elgondolkodtam: vajon, ha belé lennék szerelmes, ha vele lennék együtt mennyiben különbözne, mint Zaynnel? Verekedne miattam? Ki tenne ilyen veszélyeknek? Úgy törődne velem, ahogy szeretném? Spencer azt mondja, Zayn nem való hozzám. Ő való lenne?
Rengeteg megválaszolatlan kérdés volt a fejemben, és csak abban voltam biztos, hogy nem lesz rá alkalmam ezekre rá jönni. És minél inkább agyaltam ezen, annál inkább szerettem volna válaszokat kapni rá.
Még sosem éreztem így. Egyszer találkoztunk, nem is ismerem, máris azon gondolkodom, milyen lehet vele lenni… együtt. De ez hülyeség. Én Zaynné vagyok, és ő az enyém. Szeretem őt és nem tud ezen változtatni senki és semmi.
És nekem mégis Csillagszeműn jár az agyam. Mi benne ilyen különleges, hogy ilyen gyorsan és egyszerűen megfogott? Még most is hallom a hangját, ahogy azt mondja:
-          Berry! – egy pillanat! Visszahúztam magam a világba és megpillantottam őt. Ott állt előttem, az út szélén, és mosolygott.
-          Te.. te hogy kerülsz ide?
-          Ugyan ezt kérdezhetném tőled is. Valahogy nem vagyok hozzá szokva, hogy ilyen lányok mászkáljanak egyedül az éjjel kellős közepén. Hogy kerülsz ide? – a szemembe nézett, bár látszott rajta, hogy szívesen megvizsgálná a kinézetemet. Nem hibáztatom érte, szörnyen rövid ez a ruha… Mégis tartotta magát, és nem tette.
-          Pókerezni voltam két barátommal... Most éppen bent verekednek. – motyogtam hozzá a végét.
-          Oh! És most mire vársz? Nem ismerjük egymást, tudom, de félek, hogy bajod lesz, ha ilyeneket csinálsz. – fogalmam sincs, hogy csinálja, de elpirultam. Amióta Zayn elvitt a barátaihoz olyan furcsa érzések kavarognak bennem. Először ő, az nő… az arca, aztán Spencer. És lemerném fogadni, hogy még nincs vége. Ez csak a kezdet.   
-          Ez aranyos. De van egy őrző angyalom. – rá kacsintottam, mire elnevette magát. Volt valami különleges abban a nevetésben. Olyan teljes volt, olyan valódi. Ritkán hallottam ilyet, és nagyon tetszett. Lassan elhallgatott és barátságos arckifejezése hirtelen feszültté vált.
-          Erről jut eszembe! Apukád… hogy van? – lábán billegett, és csak remélni tudta, hogy nem olyan témát feszeget, amiről nem kívánok beszélni. De üsse kő! Ő az első, akinek eszébe jut! Miért hajtanám el?
-          Ő jól, de nem engedik még haza. Attól tartok egy ideig bent kell maradnia. – reggel beszéltem vele telefonon. Jóformán ez volt az egész délelőtti programom. Akkor kellett szembesülnöm vele, hogy egy darabig egyedül fogom a házunkat lakni.
-          Szóval akkor te is jól vagy? – kérdezte halkan, mire bólintottam halványan mosolyogva. Érdekes, egy perce még nem gondoltam volna, hogy sikerülne megfeledkeznem a bent történtekről, de láss csodát! Megtörtént. Annyira elterelte jelenléte és szemei a figyelmemet, hogy nem gondoltam se Zaynre és Spencerre sem.
Tudni akartam, hogy mi van velük, mi tart ilyen sokáig, de túlságosan lekötött, az, hogy egy idegennel dumáljak és arról fantáziáljak, hogy milyen érzés lehet mikor a karjaiba zár.
Szégyelltem magam, de nagyon. Zayn nem ezt érdemli, mikor miattam verekedik bent.
-          Ma felhívtalak, de egy bizonyos Ronan vette fel. Azt akartam kérdezni, mikor lenne egy kis időd rám, és a kocsimra, de nem tudtunk beszélni. – egy kis idő múlva ismét megszólalt, kiábrándítva gondolatmenetemből. Talán az lenne a legjobb ha elnézést kérnék és vissza mennék a kaszinóba. Nem. Zayn mérges lenne… Akkor mondjam meg neki, hogy barátom van? Mi értelme lenne? Nem hajt rám. Magamnak kéne megmondanom, hogy barátom van…!
-          Igen? Ma nem voltam bent a műhelyben, csak a mobilom… De megbeszélhetted volna velük is. Megcsinálták volna.
-          Azt szeretném, ha te javítanád meg. Bízom benned. – ez gyors, ez nagyon gyors. Nem ismer! Miért bízik bennem? Vagy talán… tényleg találkoztunk már?
-          O-oké. Holnap jó lesz? Vagy…
-          Nekem tökéletes a holnap. Mikor menjek?
-          Olyan kettő körül? Nem tart sokáig. – nyugtattam meg… inkább a lelki ismeretemet, mint őt.
-          Szuper, akkor, ha megmondanád, hova menjek.. – nevetett ismét és megvillant arcán egy gödröcske.
-          Cs-csillag utca. 300. – mintha tudott volna valamit, úgy mosolygott. Igazi kaján vigyorral a képén. Nekem viszont nem volt min mosolyognom. Kínomban elpirultam… megint.
Hirtelen egy ajtó csapódás zavarta meg ezt a csendet. Hálás voltam érte, még ha egy kicsit féltem is, hogy honnan jön. Az utca szélére rohantam, mikor megláttam a két fiút. Zayn elegánsan, felül kigombolt inggel borzolt hajjal és egy… egy monoklival lépett ki, míg Spencer úgy, ahogy bement.
Több sem kellett nekem. Faképnél hagytam őt. Zayn felé rohantam és mikor elértem hozzá, hirtelen ölébe kapott. Körül fonta testemet izmos karjaival és arcát a nyakamba fúrta. Borostája csiklandozott, de nem tudtam nevetni. Megvártam, míg ismét szembe kerül velem, majd kezemet arcára tettem és hüvelykujjammal megérintettem őt a bal szeme alatt. Forró volt a sérülése és lüktetett.
-          Egy igazi rosszfiúval van dolgom. – fekete haját szántották az ujjaim, míg meg nem fogta azt és egy puszit nem nyomott rá.
-          Ugye tudod, ez nagyon rosszul is elsülhetett volna? – szoktam mondani, de valamiért most rajta volt a sor. – Nem akartam, hogy ezt látnod kellej.
-          Jól vagyok Zayn. Minden oké! – a szám ezt mondta, de nem így gondoltam. Nagyon ideges voltam és ennek én vagyok az egyedüli oka. A hátamon éreztem két gyönyörű és egyben meglepett szempárt, és azt kívántam, bárcsak ne látna,
-          Nagyon is reméltem, hogy jól vagy. Mikor megláttam, hogy Spenc visszajött, nagyon megijedtem, hogy itt hagyott kint, egyedül. – Zayn visszaeresztett a földre és körül nézett. A motorját kereste, és bár meglelte nem ment oda hozzá.
-          Nem voltam egyedül, valaki vigyázott rám addig. – mosolyogtam halványan a bizonyos valaki felé. Barátom kezébe csúsztattam az enyémet és felé indultam. Spencer a másik oldalamon követett, Csillagszemű felé, aki továbbra sem tudta milyen fajta érzelmet varázsoljon az arcára.
-          Ők lennének azok! – mutattam a két oldalamra. – Zayn ő itt a bébiszitter. Nem óra béres, szóval… - húztam oldalra a számat, a három fiú halkan nevetett, majd kezet nyújtottak egymásnak.
-          Zayn Malik.
-          Niall – Niall! – Horan.
-          Spencer Lockwood.
Egyikőjük sem nézett a másikra. Talán csak nem szimpatizálnak egymással. Vagy kínos ez a helyzet. Nem tudtam eldönteni.
Zaynt értettem. Haza akart már vinni. Spencert egyik fiú sem érdekelte. Niall meg gondolom nem számított arra, hogy egyik pillanatról a másikra elrohanok és egy számára idegen pasi karjaiba vetem magam. Ráadásul talán abban is lehetett valami, amit Danie mondott, róla és rólam.
Senki nem mondott semmit, az egész utcában csend uralkodott, mígnem Zayn megszólalt:
-          Lassan mehetnénk, nem? Ma nálam alszol! Már ha alszol… – Niall arca megrándult. Nem tudom azért mert ezt mondta Zayn, vagy azért mert nekem mondta.
Nekem, nekem… nem is ismer. Blue állj le!
-          Akkor, akkor holnap át ugrom, jó? – Niall közelebb andalgott. Most Zaynnen volt a sor, hogy fintorogjon.
-          Oké, az a BMW lesz? – Niall csak bólintott. Zayn arcán a grimasz viszont eltűnt. Hirtelen megnyugodott, és örültem ennek. Bele sem mertem gondolni, milyen lehet a féltékeny Malik.
-          Akkor csillag utca 300. Holnap kettőkor. – valamiért azt a csillagot nagyon ki emelte. Tud valamit! Mondom, hogy tud valamit!
Niall elmosolyodott, mikor meglátta, hogy zavarba jöttem, majd zsebre vágta a kezeit és Zaynre nézett.
-          Enn, megyünk?! – fordult felém. Ideges volt. Tudtam, hogy nem őrültem meg. Van valami a levegőben. Valami olyan, ami Zaynnek nagyon nem tetszik.
-          Igen, mehetünk! – Zayn megszorította a kezem és egy futólagos pillantást vetett Niallre. – Akkor jó éjt srácok! – barátom halkan motyogott valamit a bajsza alatt, míg a két szőke fennhangon érthetően köszönt. Zayn megindult a motorja felé, maga után húzva engem. Ügyetlenül botladoztam tempós sétája mögött, míg meg nem álltunk a motornál. A Harley szinte magára vonzotta őt. Egyet pislogtam máris rajta ült és kezet nyújtott nekem, hogy felsegítsen. Elfogadtam mancsát és máris mögötte ültem. Időm sem volt megigazítani a ruhám, vagy körül fonni testét, már indultunk is. A motor felbőgött és elindultunk. Szándékosan a fiúk előtt haladtunk el, lelassítva majd hazáig teljes sebességgel, az összes lóerőt kihasználva száguldottunk.
Zayn a garázsba parkolt, majd elkapta a kezemet s az ajtóhoz kísért.
Nem beszélt, ahogy én sem. Szemeibe nézve próbáltam egy kicsit megpuhítani, de ez nem jött össze. Rám se nézett.
Kinyitotta az ajtót, és miután előre engedett bevágta maga mögött. Levetette magát a kanapéra és bekapcsolta a nappali közepén lévő plazma tévét.
-          Baj van? – csúsztam mellé és levettem magamról a dzsekiét. Hagytam, hogy a ruhám ujja lecsússzon a vállamról, és helyette a hajam omoljon rá. Lassan rám nézett, és ahogy ezt megtette alsó ajkába harapott. Nem válaszolt semmit, csak megragadta derekam, és az ölébe emelt. Szembe kerültem vele, így ismét megláttam a monokliját. Annyira jól állt neki basszus..
Tenyerét végig csúsztatta a fenekemről a csípőmre, majd onnan a derekamra, és végül a melleimre. Végre elmosolyodott, és közelebb vont magához, egy csókra. Mohón csókolt. Minta nem lenne elég neki ennyi. És ahogy ismerem, nem is elég. Kezeit lejjebb csúsztatta, a combomra, hogy megkaparintsa a ruhám alját.
Vérszemet kapott. Több kellett neki, egy egyszerű romantikus esténél, mint amit én szerettem volna. Ő tömény szenvedélyes éjjelt akart, és a pokolba is! Ha ezt akarja, ne rajtam múljon!
Lehúzta testemről a feszes fekete ruhát, és félre hajította.
Nem gondolkodtam, csak hagytam, hogy átvegye az irányítást. Hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Nem gondolkodtam. Mégis egy kérdés forgott a fejemben: Vajon Niall is ugyan ezt tenné…?


Sziasztok!
Nincs igazán sok mondani valóm! Köszönöm a kommenteket és a 19(!) feliratkozót. Elképesztő!
Remélem tetszett ez a rész, és még nem sejtetek semmit!:D Igazából kíváncsi lennék, ti mit gondolok, mit fogok kihozni ebből. Igaz, még csak 3rész van de, akkor is!:DD
Szóval, csak írjatok nekem:333
Ui.: épp horror filmezek, és be vagyok fosva, szóval szerintem holnap reggel tartok ellenőrzést;)
Olvassátok, kommenteljetek, iratkozzatok, osszátok!


7 megjegyzés:

  1. Hát ez k*rva jó... most keztem el olvasni, de már bele szerettem :$ bár lehet hülyeség, de van egy olyan érzésem, hogy Spencertnek, vagy Niallnek van valami köze Berryhez :DDD na mind1...gyorsan kövit <3

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jol irsz!!istenemm.....kurva jol irsz xd imadom *------* kivancsi vagyok :D uuu Niallel varom az autos dolgot xD es Zayn tul durva megis annyira edes :D <3 na siess csillagszemu XD

    VálaszTörlés
  3. Imadooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooom jol lett *-* siess a nextel! :D

    VálaszTörlés
  4. nagyon jo fele lett ;)) sies a kovetkezovel mert mar nagyon varom ! :DDD

    VálaszTörlés
  5. olyan ugyesen irsz bakker :O csak igy tovabb :) imadtam ezt a reszt is !! siess a kovivel :P

    VálaszTörlés
  6. alig varom a kovetkezo resz :) siess vele imadom a blogod!!

    VálaszTörlés
  7. a masik blogodba mikor lesz uj resz? *-* a 101 resz :) vagy nem lesz?
    siess azert ebbe a blogba is uj reszert mert alig birom kivarni :D

    VálaszTörlés